Második fejezet

 Sziasztok! Meghoztam a következő részt, remélem elnyeri a tetszéseteket! A második fejezetnél tartunk, és már 30 (!!) feliratkozó és több, mint kilencezer oldal megjelenítés van, ami csodálatos, és köszönöm nektek! Jó olvasást!



Magamhoz kaptam a táskámat, majd dünnyögve kiszálltam a kocsiból. Nagynéném bezárta a járművet, majd bementünk az ajtón. Amikor kiértünk, megcsapott a friss levegő. Gloria elindult Luis felé, én pedig utána.
- Szia - puszilta meg Lorit Luis, majd az én homlokomra is nyomott egy puszit - Hogyhogy eljöttetek? - kérdezte, miközben a fiúkat nézte, hogy mit csinálnak.
- Én nem tudtam, hogy jövünk - néztem rá mérgesen nagynénémre.
- Ha mondtam volna, úgy se jössz el - nevette el magát.
- Üljetek le - mutatott Luis a mögötte lévő székekre.
Nem is figyeltem, hogy Lora jön-e, vagy sem, megindultam a székek felé, majd helyet foglaltam.
Végig futtattam szememet a csapaton és bevallottam magamnak, hogy van egy-két fiú, akikre sok mindent lehet mondani, de azt, hogy rondák, nem igazán. Gondolataimat a telefonom csörgése zavarta meg, amit gyorsan fel is vettem;
- Mondjad - mondtam, mintha siettem volna valahova, és nem érek rá telefonálni
- Szia! Mizu? - felelte a vonal túlsó oldalán lévő személy
- Te sírsz? - kérdeztem, hiszen hallottam a hangján.
- Nem - nevette el magát.
- Hallom Szofi... - kicsit aggódom érte, hiszen most nem vagyok ott mellette.
- Kicsit - mondta kínosan
- Miért? - mindig is egy életvidám lány volt, alig láttam sírni, és ha mégis, az azért volt, mert az egyik animébe meghalt a kedvence.
- Ez most hosszú... A lényeg az, hogy te jól vagy - következtette ki gondolom a hangomból - viszont most mennem kell, majd ha gondolod írj Facebookon, persze ha ráérsz - jelentette ki, majd meg se várta a válaszom, lenyomta a telefont. Gyorsan írtam neki a közösségi oldalon, de mivel nem volt elérhető, ezért nem vártam mire visszaír, csak lezároltam a telefonom, majd azon gondolkoztam, hogy mi történhetett vele.
- Gyere le - intett nekem nagynéném. Felkaptam a vállamra a táskámat, majd kezdtem örülni, hogy indulunk haza. De tévedtem.
- Bemutatlak a fiúknak - mondta - akármelyik mond bármit, ne vedd komolyan - súgta fülembe, majd megfogta a kezemet, és behúzott a pálya közepére.
- Szia Lori, Ő ki? - jött oda egy számomra ismeretlen srác.
- Szia - ölelte meg - An, a bátyám lánya.
- Helló - intettem oda az ismeretlen srácnak - Ana vagyok - nyújtottam felé kezem - de szólíts csak An- nak.
- Szia, Neymar - ölelt meg. Kicsit kínosan éreztem magam, mert nem teljesen tudtam hirtelen hova tenni a helyzetet - szeretsz focizni? - kérdezte meg.
- Nem igazán - vontam meg a vállam - illetve nem tudom, mert még nem játszottam - nevettem el magam kínomba.
- Egyszer játszhatunk, ha gondolod - mosolygott rám.
- Rendben - bólogattam, mint valami idióta és figyeltem arra, hogy még véletlenül se hasonlítsak egy paradicsomhoz.
- Rendben - nevette el magát - viszont nekem most mentem kell, sziasztok - intett, majd visszafutott a többiek közé játszani.
Az edzés közepe fele mi már eljöttünk, de Luis elmondása szerint, mikor vége van, úgyis jön mindenki át hozzánk, mert megbeszélik, hogy a következő meccsen milyen taktikát fognak alkalmazni, illetve azt is, hogy kire, és miért kell figyelni. Amikor haza értünk, felbattyogtam a szobámba, majd leültem az ágy szélére, és megnéztem a facebook oldalamat. Szofi még mindig nem írt vissza, ezért úgy döntöttem, hogy felhívom.
- Háló? - hallottam meg hangját, ami ebben a pillanatban megnyugtatott.
- Szia - mosolyodtam el, mint aki valami nagy ajándékot kapott - mesélsz? - feküdtem hátra ágyamban, majd figyeltem barátnőm hangját.
- Nos, van egy kis baj - hallottam hangján a bizonytalanságot, hogy el mondja-e, vagy sem.
- Igen? - kérdeztem rá kedvesen, hogy még véletlenül se vegyem el azt a kis csöppnyi magabiztosságot, amit hallottam hangjában.
- Amikor te elmentél... Szóval, nem tudtam mit csinálni, ezért elmentem bulizni... és... nem egyedül - mondta akadozottan és félve - ami hiba volt.
- Kivel mentél? - próbáltam a szokásosnál is kedvesebb lenni.
- Csak kérlek ne kiabálj velem - suttogta bele a telefonba - Hachimmal- mondta, majd hallottam hangján, hogy nem bírja tovább könnyeivel. Magamban tomboltam a dühtől, mert teljesen tudtam, hogy milyen Hach. Tudtam, hogy innentől kezdve már ha akarja sem tudja Szofi az életéből eltüntetni, ugyanis nem akarom megbántani barátnőmet, de úgy érzem, hogy lelkileg nem elég erős ahhoz. De még ahhoz sem, hogy Hachi-val legyen. Ezt mondhatnám, egy ördögi körnek is, amiből csak nagyon nehezen tud kimászni, illetve barátnőmet ismerve, nem is tud. 
- Csak kérlek, kérlek  nagyon figyelj oda rá, és ne engedj neki olyanokat, amiben te sem vagy biztos - csuktam le szememet, ennek köszönhetően az arcomon végigfolytak könnyeim. Eszembe jutottunk mi, amikor még tényleg szerettük egymást, és eszembe jutottunk mi, amikor már csak szenvedés volt. Nagyon remélem, hogy ezt barátnőmmel nem fogja eljátszani, mert nem fogja bírni.
- Rendben - mondta olyan halkan, hogy alig hallottam - viszont most mennem kell, szia, érezd jól magad - majd meg se várva válaszomat kinyomta a telefont.
- Ana gyere! - hallottam Lori kiabálását, majd felkeltem az ágyról.
Letöröltem könnyeimet, és bíztam a legjobbakban...

Első fejezet

Sziasztok! Először is, elnézést a sok késésért, de akadt egy - két probléma, ami miatt nem tudtam kitenni a részt, viszont most már 'orvosolva' lett, úgyhogy meg is hoztam, remélem tetszeni fog nektek. Bármilyen észrevételt szívesen fogadok! Illetve, ha valamilyen kérdésetek lenne, akkor oldalt a chaten feltehetitek! ( csere stb..) Na, nem is húzom tovább az időt! Jó olvasást! :) 

Ui.: Köszönöm ezt a rengeteg feliratkozót és oldal megjelenítést, pedig csak a Prológus volt fent, csodásak vagytok! 



Tegnap érkeztem meg a nagynénémékhez. Elég koránkelő típus vagyok, ezért úgy gondoltam, hogy egy jó reggeli futás nem árt. Kikászálódtam az ágyból, majd összeszedtem az edzőöltözékemet és halkan lementem a földszintre, ugyanis elfelejtettem hozni magammal hajgumit. Remélem Gloria is úgy van velük, mint én és mindig elhagyja őket. Bementem a lenti fürdőszobába, majd az ott talált gumival felmentem az emeletre ismét, bekötöttem copfba a hajamat, és ismételten az alsó szintre siettem. Sokan mondják, hogy futás előtt ne együnk, mert kihányhatjuk. Viszont én reggelire mindig eszek egy kis gyümölcsöt és most sem tettem másképp. Elvettem a kosárból egy almát, majd öntöttem magamnak narancslevet és elkezdtem majszolni a reggelimet.
- Hogyhogy ilyen korai vagy? - hallottam meg nagynéném hangját, aki fáradtan jött ki szobájukból. - Mindig korai vagyok - villantottam felé egy mosoly szerűséget.
- Hova indulsz ilyen ruhába? - jött közelebb hozzám és a nadrágom oldalát megcsípte.
- Futni - jelentettem ki, majd a mosogatóhoz vittem a poharamat.
- Azt ne oda! Ott a mosogatógép - mondta, majd ásított egyet
- Oh, bocsi - kértem elnézést, de magam sem tudom miért.
 - Én is jövök, várj meg, maximum tíz perc - mosolyodott el, majd visszament a szobába. Én eközben kidobtam az almacsutkámat, majd megnéztem a telefonomat, ugyanis folyamatosan rezgett. Sophie volt az. Nem tudom, mit kereshet fent, hiszen hajnali öt óra van. Megnéztem az utolsó üzenetét, amiből semmit nem tudtam értelmezni, csak annyit tudtam meg, hogy elég ittas állapotában van, tehát nem pazarlom jelen pillanatban rá az időmet, hiszen úgyis elfelejti holnapra. Megnéztem még, milyen üzeneteim érkeztek, de nem tudtam végigolvasni őket, mert Gloria készen lett.
- Na, mehetünk? - kérdezte, miközben bekötötte a cipőjét.
- Ühüm - bólogattam, majd elindultunk futni. Futás közben nem szeretek beszélni, mondjuk szerintem senki sem, ezért zenét hallgattam és gondolkodtam szinte mindenen. Kicsit félek, hogy milyen lesz ez az év, illetve még a többi főiskolás év. Fogalmam sincs, milyenek itt az emberek, mert amíg itt voltam, egy emberrel sem beszélgethettem. Jó, ezért ez egy kicsit túlzás, hogy nem beszélgethettem, de mivel elég híresnek mondhatom az itteni apukámat illetve anyukámat ezért nem volt ajánlatos. Nem kellett még spanyolul beszélnem se igazán, mert itthon inkább az angolt használják. A Barcelona egyik tagjával sem találkoztam még, mert Luis szerint csak akkor akarjak találkozni velük, ha akarok egy kapcsolatot, de ebből inkább csak futókapcsolat lenne, nem pedig hosszan tartó. Ebből kifolyólag, mint már említettem, nem találkoztam a srácokkal, viszont nagyon szívesen megtenném, hiszen kellenek ismerősök. Gondolkodásomat nagynéném zavarta meg, aki finoman meglökött, ezzel jelezve azt, hogy álljunk meg. Levettem a fejemről a fejhallgatót, majd leültem a mellettünk lévő padra.
- Min gondolkoztál ennyire? - kacagta el magát nagynéném, majd Ő is leült mellém.
- Miért? - kérdeztem.
 - Ja, csak mert folyamatosan grimaszoltál - mosolygott tovább.
- Oh, semmin. Nem megyünk el fagyizni?
- Ilyenkor még nincs nyitva sehol semmi. De ha gondolod, leugorhatunk a strandra - mondta majd a fejét a tengerpart felé biccentette.
- Rendben - egyeztem bele gondolatába - de fussunk vissza fürdőruháért - jelentettem ki.
Lassan visszakocogtunk a házhoz, majd én az emeletre, Gloria pedig a szobájába ment, hogy felvegyen valamit. Magamra húztam a kedvenc fürdőruhámat, majd egy kicsit hosszabb kardigánt és lementünk a strandra . . .

- Lassan ideje lenne hazamenni nem? - kérdezte nagynéném, majd elindult kifele a vízből. Egyetértettem vele, hisz lassan már három órája lent vagyunk és egy almán kívül semmit nem ettem még. Mivel gyalog körülbelül öt percre van a házuk, ezért hamar hazaértünk. Felmentem az emeletre, lekaptam magamról a fürdőruhát, majd beálltam a zuhany alá.
- Ana, siess egy kicsit, mert el kell mennünk valahova - kopogott be Gloria
- Rendben - kiabáltam ki, majd gyorsan megmosakodtam és felöltöztem. A bőröndből még nem sikerült kipakolnom, ezért elő kellett kutatnom egy táskát, majd gyorsan beleszórtam a gönceimet és rohantam is le Lorihoz. Beültünk a kocsiba, majd elindultunk, egy számomra ismeretlen úton.
 - Egyébként tudtad, hogy Hachim focizik? - tette fel nevetve a kérdést nagynéném.
- Hogy mi? - döbbentem le kijelentésén.
- Igen ám - bólogatott fejével - és ha tudnád milyen jó - húzta fel a száját.
 Nos, Hachim gyerekkoromba nagyon jó barátom volt. A szomszéd házban lakott és szinte minden nap együtt lógtunk. Amikor nagyobbak lettünk, ez a 'baráti' viszony megerősödött, és szerelem lett belőle. Körülbelül fél évig voltunk együtt, de eközben semmi sem történt közöttünk. Illetve lehetett volna valami, ha engedtem volna neki. A kapcsolatunk vége felé, már erőszakos volt, és lassan ott tartottunk, hogy ha valami nem úgy történt, ahogy szerette volna, ütött, vert, ahol csak ért. Így tehát véget vetettem az egésznek, és ahogy csak lehetett, kerültem a 'szerelmemet'. Persze, ezt nem mondtam el senkinek, hisz annak ellenére, hogy miket csinált, vagy csinált volna velem, ugyan úgy szerettem, és még most is, de megpróbáltam elfelejteni. Ami eddig ment is, és már kezdtem elfelejteni.. erre mi van? Hát nem elkezd focizni? Méghozzá nem is rosszul. Szuper.
- Gyere, megérkeztünk- mondta, majd leállította a motort.
- Ez mégis micsoda? - nevettem el magam, ugyanis nem értettem a helyzetet.
 - Tudod, Luis itt dolgozik - mondta - a Barcelona focicsapat edzései itt szoktak lenni - mutatott az épületre, mintha nem lennék normális, és nem értettem volna elsőre is azt, hogy hol vagyunk. Legszívesebben most elfutottam volna innen, de szörnyű dolog, hogy nem tudod az utat hazafelé..

Prológus

Tegnap ballagtam el a már jól megszokott gimnáziumomból. Spanyol- angol szakon voltam, ugyanis a főiskola, ahova jelentkeztem és sikeresen fel is vettek, Barcelonában van. Ismert fehérnemű modell vagyok, amit remélem, ott is folytathatok. Ma este utazok ki, ugyanis Svájcban élek. A nagynénémnél fogok lakni, akit nagyon szeretek. Olyan mintha a második anyukám és a legjobb barátnőm lenne. Gloria férje, a ' híres ' Barcelona csapatnak az edzője. Nem ismerem őket, sőt, nem csak őket, senkit nem ismerek a sport világból, hidegen hagy az egész. Viszont arra előre felkészülök, hogy náluk mindig nagy a sürgés - forgás és mindig kemény hajtás van, amikor oda megyek. Tavaly töltöttem ott egy nyarat, de már akkor alig vártam, hogy haza jöhessek, mert már sok volt az, amit elvárt tőlem Luis. Viszont idén már szó szerint oda költözök, és velük fogok élni. Hiányozni fog mindenki innen, az biztos, de nem fogom megbánni, nem akarom úgy leélni az életemet, hogy mi lett volna ha..

 ***

Össze pakoltam a cuccaimat, majd betettem őket a kocsiba. Még egyszer körül néztem a házba, hátha itt hagytam volna valamit, de nem találtam semmi olyat, ezért vissza futottam az autóhoz, ahol anyukám várt, és el is indultunk a reptérre. Amikor kiszálltam a kocsiból, elköszöntem édesanyámtól, majd bementem a reptérre, leadtam a bőröndjeimet és vártam, hogy vége legyen az összes ellenőrzésnek és fel szállhassak a gépre.
Este kilenc óra van, itt ülök a repülőn és várom, hogy felszálljon a gépem. Izgulok. Félek. Nem tudom, mire számítsak, vajon minden jól sikerül, az iskola is, össze ismerkedek valakivel és boldogan élek? Vagy pont az ellenkezője fog megtörténni és se az iskola, se barátok, se semmi nem fog össze jönni? Remélem az első fog bekövetkezni, hisz nem vagyok közel az otthonomhoz és nem tudok csak pikk - pakk haza menni...